2021.12.04
Decembert egy túrával kezdtük a lányokkal, az úti cél pedig Alcalá de Xivert volt. Ez egy kis település majdnem 2 óra vonatútra Valenciától, a közelében pedig rengeteg hosszabb-rövidebb túraúttal. A településtől nem messze, a hegyekben található a 12. században épített Alcalá de Xivert vár. A hely, ahová ellátogattunk a Campanilles nevezetű védett túraterületen található, ahol számos várat, hegycsúcsot és tengerparti részt lehet bejárni. Mi egy rövidebb utat néztünk ki magunknak, ami érinti a már említett várat, de azért túrázni is szerettünk volna egy kicsit.
A cél tehát ez volt, de ugye túl egyszerű lett volna, ha minden a tervek szerint alakul…
Vasárnap kora reggel találkoztunk az Estacio del Nord vonatállomáson, ahol a 7:55-ös vonattal indultunk az úticélunk felé. Már a vonaton elkezdődtek a bonyodalmak, mert ha jól emlékszem Sagunt után jött újra a jegykezelő, hogy elkérje a jegyeinket, amit mi már rég megmutattunk neki. Mint kiderült, az állomáson a jegypénztáros nem teljesen érette, hogy hová is tartunk, pedig még telefonon is megmutattuk neki a város nevét. Szerencsére aranyos jegykezelőt fogtunk ki, így csak a Sagunt-Alcalá közötti távra kellett jegyet vennünk. A menetidő körülbelül 1 óra 50 perc volt és a jegy pedig a kiegészítést is számolva 17 euró volt oda-vissza. Miután megérkeztünk, az állomásról elsétáltunk a városközpontba, ahol hangulatos utcákon keresztül eljutottunk az itteni fő látványossághoz, az Esglèsia de Sant Joan Baptista, azaz a Keresztelő Szent János-templom-hoz. 18.században épült templomot a gyönyörű barokk stílusú főbejárat és a 68 méter magas harangtorony teszi különlegessé.
Az otthoni decemberi időjáráshoz képest, Spanyolországban gyönyörű idő van ilyenkor is, kiskabáttal és pulcsival indultunk túrázni, de a hegyre felfelé már a kabát is soknak bizonyult. Napközben néha felerősödött a szél, ami sajnos hozta magával az esőt délutánra. A túra eleje a hegyek felé egy ipari negyed és egy narancs liget mellett vezetett, ahonnan már a távolban láttuk a várat, ahová tartottunk.
Az autópályán túl, két irányba mutatta a tábla a várhoz vezető utat, jobbra és balra. Én már őszintén nem tudom, mi ennek ellenére miért mentünk egyenesen, de valószínűleg azért, mert arrafelé volt az emelkedő. Természetesen az út egyszer csak elfogyott és magán ligeteken keresztül másztunk fel a hegyre és mikor már éreztük, hogy ez nem volt a legjobb döntés, már nagyon messzinek tűnt a biztos utakra terelő elágazás. Folytattuk tehát az utunkat, mondván, hogy biztosan belecsatlakozik majd valahol a túraútvonalba. A várat is láttuk majdnem végig, viszont köztünk egy völgy volt, így toronyirányt nem tudtunk menni.
Az egyik bokros, sziklás részhez érve, mozgást hallottunk a közelből. Valószínűleg szarvasok vagy őzek lehettek, bár sosem láttuk őket, de annál inkább megijedtünk, hiszen a területét védő állat nem mindig fogad tárt karokkal, főleg, hogy a terepviszony nekik kedvezett volna. Egy darabig egyhelyben álltunk és próbáltuk a hangunkkal elijeszteni őket, mert ha elkezdenek felénk szaladni, mi könnyedén lecsúsztunk volna a sziklás, kavicsos hegyoldalon. A hatalmas izgalmak után folytattuk utunkat a hegymeneten és egy órás mászás után ugyan, de végre megtaláltuk a civilizáció nyomait. Ezek után már egészen nyugalmas volt a kitaposott túraútvonalon az utunk a várhoz, ahol pedig mikorra odaértünk már nyakunkon volt a vihar. Akkora szél volt a várban, hogy a szeles részeken komoly erőfeszítések kellettek az egyhelyben maradáshoz. Majd jött az ötlet, hogy csak örökítsük meg ez a pillanatot, ezért leraktam a kamerám a hátizsákok tetejére, ami egyszer csak elkezdett a szél miatt billegni. A kamera mentő mozdulatokról pedig csodálatos pillanatképek születtek.
Miután utolért minket a vihar, elindultunk lefelé a hegyről, vissza a kiindulóponthoz, viszont ezúttal a kiépített úton. Közben rengeteg kocsi haladt el mellettünk és mi meg nem szerettünk volna teljesen elázni, így elkezdtünk stoppolni. Az egyik autó meg is állt nekünk és egy kedves kis spanyol család levitt minket a városig. Az út alatt kiderült, hogy valenciaiak, így elláttak minket hasznos tippekkel és érdekességekkel.
Végül rövidre sikerült ez a nap, pedig még tervben volt, hogy ha már itt van a közelben Peniscola, látogassunk el oda is, de szétnéztünk a vasútállomásról és Valencia irányában napsütés, az ellenkező irányban pedig fekete felhők voltak, így egyhangúan megszavaztuk az első lehetőséget.
