2021.09.02
Hát igen, már a címből kiderül, hogy igencsak kalandosra sikerült a megérkezés Valenciába. Amennyire szerettem volna elkerülni azt, hogy egy bizonytalan albérletbe, esetleg először szállodában kelljen aludnom az erasmusom megkezdésekor, most mégis a Blasco Ibáñez utca szomszédságában ülök egy hotelszobában és próbálok albérletet találni az elkövetkezendő félévre.
Szeptember 1-jén 6:40 perckor indult a repülő Budapestről közvetlenül Valenciába. Időben megérkeztünk a reptérre a barátommal, Csabival, akivel közösen fogom megtapasztalni a spanyol életérzést. Mivel már sokszor utaztunk repülővel, problémamentes volt a becsekkolás, a nagy csomagok feladása és a biztonsági ellenőrzés is, azonban a reggelizéssel gyorsan elszaladt az időnk és nem is értem miért vagy hogyan történhetett, de már azon kaptam magam, hogy egy hosszú folyósó végéről integet nekem egy hölgy, kiáltja a nevem és mondja, hogy siessek a repülőre. Ilyen reptéri fogadtatásban sem volt még soha részem...
Mivel szerencsére a Ryanair indít közvetlen járatokat Budapestről Valenciába, így 2,5 óra múlva már spanyol földön voltunk. A beutazáshoz egyébként csak egy spanyol egészségügyi formanyomtatványt kellett kitölteni, majd az ezt igazoló QR kódot felmutatni az érkezésnél. A reptérről busszal, metróval és taxival lehet bejutni a városba, de mivel mi ketten voltunk és elég sok bőrönddel, a taxit választottuk ( amivel 13,5 km, kb. 25 perc volt és 23,05 €-ba került). A metrót egyébként a reptér épületéből lehet megközelíteni, így ellenkező esetben én valószínűleg ezt választottam volna.
Megérkeztünk. Bennem akkor tudatosult igazán, hogy hol is vagyok amikor a hangosbemondóból spanyolul tájékoztattak minket, amit a csekély nyelvtudásom ellenére is többnyire megértettem. Első utunk egy facebookos valenciai erasmus csoportban előzetesen lefoglalt albérlethez vezetett. Volt szerződés, biztonsági foglaló, csak éppen a lakás nem volt sehol. Nem is értem, hogy lehettem ilyen naív a foglalással kapcsolatban, hiszen voltak erre utaló jelek. Azt hiszem próbáltam bízni az emberekben és a külföldi albérlet foglalás, ha az ember nem közvetítő cégen keresztül intézi (de még szerintem olyan esetben is), mindig bizalmi játék. Viszont ennek köszönhetően, az első igazán spanyol kulturális élményemet is megtapasztaltam. Félévnyi cuccal felszerelkezve ott állt két fiatal egy utca közepén a megadott címnél, hívogatva a főbérlőt, aki valószínűleg az adott néven nem is létezik. Nyilván feltűnő jelenség voltunk, hiszen minden helyi lakos megállt és kérdezgetett spanyolul, hogy mi járatban vagyunk. Még szerencse, hogy tavaly nyáron tanultam egy kis spanyolt, mert megérteni sok mindent megértettem és nagyjából válaszolni is tudtam, azonban ezt a komplikált történetet még nem tudtam teljesen elmagyarázni. Egy hölgy volt az első, aki odajött és próbált segíteni, majd mikor realizálta a nyelvbeli akadályt, odakiabált az utca másik végére egy úrnak, mondván, hogy ő biztos tud egy kicsit angolul. Fél órán belül már szerintem a fél utca összegyűlt körülöttünk, nézték a képeket, amiket a lakásról kaptunk és egyöntetűen megállapították, hogy ebben az utcában biztosan nincs ilyen lakás. Az egyik hölgy visszajött és odanyomta a kezembe a telefonját, hogy beszéljek a lányával Angela-val mert ő tud angolul. A vége az lett, hogy gyorsan kerestünk egy szállást a közelben és szerencsére hétszáz méterre onnan találtunk is egyet. Felfoghatatlan számomra, mennyire segítőkész volt mindenki és két idegenre rááldoztak ennyi időt a napjukból. Nekem egyébként már az eleje óta rossz érzésem volt a lakással kapcsolatban, de mindig azt gondolja az ember, hogy vele csak nem történik ilyen. Indulásunk előtt sok barátunknak mondtuk is viccesen, hogy jöjjenek majd meglátogatni minket, feltéve, ha létezik a lakás.
Az első szobánk elég érdekesnek bizonyult, hiszen egy kis szobából állt, amiből egy-egy ajtó nyílt, egyik a zuhanykabinba a másik egy wc-be, viszont hálásak voltunk, hogy legalább lesz hol töltenünk a következő két éjszakát. Első este hatalmas vihar volt, villámlással, széllel és rengeteg csapadékkal. Arra ébredtem fel hajnalban, hogy a wcben bugyog a víz, ami valószínűleg a vízhálózat túlterheltsége miatt volt és ez okozhatta a furcsa jelenséget. Az első két napunkat nagyrészt a szobában töltöttük kétségbeesetten keresve az albérleteket, amiknek nagyrésze már rég ki volt adva az iskolakezdés miatt.
A következő nap bementünk a rendőrségre, de ott csak spanyolul lehet feljelentést tenni, az angol ügyfélszolgálat pedig egy emeltdíjas telefonszámról elérhető. Felhívtam őket, röviden elmondtam mi történt és az ügyintéző is azt ajánlotta, hogy menjek vissza inkább majd a rendőrségre egy spanyolul beszélő emberrel és ott tegyek feljelentést.
Commentaires